16.Fejezet

Amanda egyedül állt a sok táncoló és nevető ember között. Azon tűnődött vajon Marie Antoinette is így egyedül érezhette-e magát a bálokon. A jelmeze hiteles volt az biztos, talán az is érzései stimmeltek? Elege volt ebből a hülye bálból. Csak vissza akart menni a szobájába, csokit enni és nézni valami jó filmet a takaróba burkolózva.  De nem mehetett, ott kellett maradnia, mert ha Kitti kiszúrja, hogy eltűnt hallgathatja egy hétig a „begyöpösödött” természetéről szóló monológot.  Bár az álarc eltakarta az arcát, a hatalmas fehér paróka árulkodó volt. Kikerült egy Coco Chanel hasonmást, és meglátta a Moulin Rouge-i táncosnőnek öltözött Kittit. Egy pohár koktéllal beszélgetett Napóleonnal. Egy kisebb jelenet játszódott le Amanda előtt. Egy lány szintén revü táncosnak öltőzött. Kitti viszont annyira élvezte a fiú társaságát, hogy észre se vette a hasonmást,de az már futott az andalgó pár felé. A zene hangosan dübörgött így Amanda nem hallott semmit.  Hirtelen egyedül találta magát a nagy tömegben. A barátnőjét lefoglalta Napóleon,és egy másik csaj. Cassandra otthon volt, haza utazott az ünnepekre. A tesi teremben felállított hatalmas fenyőfa nem volt túl szép. A díszek nem illettek egymáshoz,a csillag ferdén állt, a fa úgy nézett ki mint a pizzai ferdetorony.  Egyáltalán nem volt karácsonyi hangulat az ideiglenes bálteremben.  Inkább késő szilveszteri. A tanárok nem gondolták komolyan ezt a francia hetet. A héten ugyan nem volt tanítás de, hogy minden reggel vajas croissant és a kávét szolgáltak fel az már túlzás. Az iskolát megszállta az a tipikus hangulat, amit az ember érez miután megnézett valami amerikai sikerfilmet és egy magyar „kasszasikert” egymás után. Az a felismerés hasított mindenkibe, hogy hiába próbálják eljátszani valamelyik upper east side-i elit gimnáziumot,akkor se érik el azt a színvonalat, amit kifelé mutattak.

-Végre megtaláltalak! –érintette meg valaki Amanda vállát

Rita volt az egy 2.-os. Nem volt nehéz felismerni, tökéletesen egyenes fekete haja és kék szeme elárulta. Jelmez nem volt rajta, csak egy svájci sapka kezére a francia zászló volt festve. Ő szolidan bulizott.

-Miért kerestél?

-Csak azért mert eldőlt a macaronos állvány. Marosi tanár úr azt üzeni, csinálj vele valamit.

Ha az embernek túl sok köze van az iskolában valamihez/valakihez az azzal jár, hogy azonnal ugranod kell, ha gond adódik.

-Megyek-sóhajtott Amanda

Mire odaért az egykor pillekönnyű sütiből nem volt más csak törött darabkák. A krém szétkenődött a süti darabokat szétrugdosták. Senki sem szólt a takarító nőnek. Mindenki csak rálép vagy elrúgja, esetleg észre sem veszi. Lassan éjfél volt, ami azt jelenti,hogy Rákosi tanárnő bejelenti a holnapi programot aztán mindenkit kiterelnek azzal az indokkal, hogy vége a bálnak.

-Kérhetek egy kis figyelmet?-Rikácsolt bele a mikrofonba az Eiffel toronynak öltözött tanárnő-Így mindjárt más, köszönöm.  Nos kedves diákok,a bál hamarosan végetér ezért felkérném testvériskolánk fiú tanulóit,hogy búcsúzzanak el bájos partnereiktől és induljanak a busz felé.

Erre a felszólításra hatalmas zűrzavar keletkezett. Mindenki egymás nyakába borult,mintha a frontra hívták volna a lovagjaikat.

-Lányok,elég legyen!-kiabált Rákosi tanárnő-Most,hogy mindenki elbúcsúzkodott, térjünk rá a holnapi napirendre. A reggel ugyan úgy marad, mint az eddigi 4 napban. 11:45 és 12:45 között lesz az ebéd feltálalva. 13:00-tól lesz egy kis időtök, amit úgy használtok fel ahogy akartok. 2 órától lesz egy külön busz járat, ami bevisz titeket, természetesen önként jelentkezős alapon a könyvtárba.  Ott francia témájú, írójú regényeket kell gyűjtenetek. Fejenként 5 darab könyvet. Az első 3 helyezett könyvjutalmat kap. Akik nem vesztnek rész a programon,a verseny idejéig újra kapnak egy kis szabadidőt. Ne higgyétek azt,hogy aki nem megy, a könyvtárba az egésznap nem csinál semmit. Miután visszajöttek, terveim szerint olyan 4 órára maximum, az iskola másik fele indul el a busszal egészen az erdőig. Gyanítom, hogy erre a programra több jelentkező lesz. De csak 20 fő jöhet. Már biztosan nagyon kíváncsiak vagytok nem igaz?-Itt rövid szünetet tartott mintha várna esetleg eg hangos igenre vagy ujjongásra. De nem kapott- A program neve pedig… Kincsvadászat. 4 fős csapatokat kell alkotnotok,de nem éri meg előre gondolkozni,csak 1 órától fogjátok tudni ki, lesz ott veletek az erdőben,ráadásul nem is ti választatok csapatot, hanem  a csapat titeket. 

(jelenet a Marie Antoinette c. filmből)

Sajnálom

Tudom, hogy már egy ideje nem volt bejegyzés . Csak elkezdődött az iskola és eléggé sokat kell tanulnom. De mostantól igyekszem többet írni. :-) Bár kicsit bezavar egy új könyv :D
Leiner Laura:Késtél

15.Fejezet

Egymást váltották a tájak, az iskola 1 órára volt a várostól.  Amanda nem tudta lekötni magát. Nem foglalkoztatta sem a táj, amit már ezerszer látott, sem a zene, amit már ezerszer hallott. Minden olyan volt, mint régen. Kivéve Rolit, ő megértette. Kicsit olyan volt, mint egy legjobb barátnő. Persze Kittivel is jól ki lehetett jönni, de Amanda hozzá nem tudott úgy ragaszkodni (még a testvér mizéria ellenére sem).  

-Végállomás!

Már ott is voltak az iskolánál, Kitti kint veszekedett Rákosi tanárnővel, hogy neki igen is ki kell jönnie. Amanda jót nevetett rajtuk. Kicsit olyanok voltak, mint egy civakodó házaspár, vagy anya lánya kapcsolatban álló boszorkányok. A busz hatalmas nyikorgás kíséretében állt meg. A két civakodó nőszemély azonnal oda kapta a fejét. Kitti tapsolva ugrált,a tanárnő szemei szikrát hánytak.

- Pont,Amada!Itt élsz már eléggé, régóta ha valaki, akkor te biztosan tudod a szabályokat!- pirított rá Amandára Rákosi tanárnő

-Elnézést Rákosi tanárnő, többé nem fordul elő!

-Remélem is ! Most pedig induljatok befelé! Nehogy meglásson titeket valaki! Az kéne még hogy miden lány eljárjon éjnek évadján a városba szórakozni! Mit szólnának, a szül…-bár ez már csak a távolból hallatszott

Amanda és Kitti egymásra mosolygott majd egy hang nélkül elindultak a szoba felé.  A csöndes lépéseiket alig lehetett hallani. A sötét folyosók most kimondottan úgy néztek ki, mint egy elátkozott kastély. Ahogy körbe nézett, Amanda rájött, hogy valami megváltozott. De nem az épület vagy a berendezések, hanem rajta ment végbe a nagy változás. Annyi minden zúdult a nyakába, hogy észre sem vette mennyire más lett minden.

-Amnada.- suttogta Kitti- Mondanom kell valamit.

-Mit?

-Tudod reggel jött meg a cserediák.

-És?

-A mi szobánkba rakták.

Ahogy kimondta, már nyílt is az ajtó. A sötét folyosót megvilágította az onnan kiszűrődő fény. Az ajtóban Cassandra állt. Amanda nem döbbent meg különösen. A lány olyan semmilyennek nézett ki. Kivéve persze a tűzvörös göndör fürtjeit.

-Gyertek be gyorsan mielőtt valaki meglát!

Behúzta őket a szobába.

*tessék a szobám se a régi!*

14.Fejezet

-Köszönöm hogy ilyen hamar el tudtál jönni!-hálálkodott Amanda

-Olyan rémült volt a hangod hogy muszáj volt el jönnöm!

Amanda és Roli egy kicsi, de családias cukrászdában a Fagyi Falóban ültek. Amanda előtt egy kisseb kehely csoki-málna 3 gombócos fagyi, és 1-2 macaron volt. Roli kissé szolidabban csak somlói galuskát evett. Amanda úgy érezte beszélnie kell valakivel, és Roli volt z egyetlen lehetséges személy. Kitti el volt foglalva Cassandrával,az apjához nem fordulhatott.  Nem volt neki senkije ezen a három illetve Emili nénivel együtt 4 emberen kívül.

-Na mi volt az az oltári ügy amiről beszélni kartál velem?

Amanda pedig elmesélte az elejétől a végéig. Roli ugyan olyan kifejezéssel nézte az egész történet alatt. Semmit nem lehetett kiolvasni a szemeiből sem. Amanda már épp befejezte volna,de ekkor megcsörrent a telefonja.

-Amanda! Gyere haza mindjárt zárják a kapukat. Nem akarsz kint éjszakázni ugye?-Hallatszott Kitti hangja a vonal másik végéről.

-Oké megyek már! Kitti, nyugi ha kint is maradok apu be tud engedni!

-Gondolom menned, kell.

-Igen,zárják a kapukat fél óra múlva.

-Mi? Takarodótok van? Nekünk csak annyit mondanak, hogy ha lehet ne részegen és beszívva mennyünk vissza.

-Juj sietnem kell mindjárt indul az utolsó busz amivel hazaérek!

-Majd haza viszlek én.

 -Csak azt ne!

-Kösz,ez jól esett!

-Bocsi,de apuval most így se a legjobb a kapcsolatom,de ha még egy fiú visz haza, akit nem ismer akkor végképp ki fog akadni.

-Akkor legalább találkozzunk holnap is! Ennyivel tartozol a sértés után!-Mosolygott Roli

-Jó lenne! De nem lehet! Holnap mivel jöhetnek a szülők lesz valami jótékonysági vásár a saját készítésű cuccainkból. Pedig holnap is jól esne egy ilyen csokis málnás álom!

-Oké. Megértettem le akarsz rázni!-Azzal megölelte búcsúzás gyanánt, majd beült az autójába

Amanda viszont elindult a megálló felé. Még volt 2 perce a busz érkezéséig. A busz 8:43 kor ért be a szokásos 8:45 helyett. Amanda felszállt. Csak egy idős néni ült a buszon. Ma minden olyan csöndes volt a szokotthoz képest. A busz ajtaja nyikorogva bezárult. A lehető legrosszabb és legrégibb buszok jártak. Szakadt bőrülések, összefirkált ablakok, kopott jelző gombok. Halkan lehetett hallani a sofőr rádiójából kiszűrődő zenét. Minden hétégén retro műsor volt.  Made in Hungaria volt a mai programban. A busz száguldott, a zene szólt, Amanda gondolatai cikáztak. Bár most egy kicsit megkönnyebbült, jó volt tudni hogy ott van neki az anyja naplója. 

Kedves naplóm!

Feleslegesen izgultam, most már tudom! A szobatársam nagyon kedves ráadásul ő is ösztöndíjas! A neve Flóra. Tulajdonképpen jó hogy ő lett a szobatársam, mert kitűnő tanuló és rám is jó hatással van. Sajnos Arnoldal még nem tudtam találkozni. De állítólag jövő héten lesz valami buli. Arra meg lesz hívva mindenki akit „érdemesnek” tartanak rá. Senki sem tudja, ki rendezi, és miért. A meghívókat mindig csütörtökön kapták meg a szerencsések az öreg magnólia fára akasztott lampionok aljára kötve. A lampionokon a meghívottak nevei voltak. Egyetlen egy ember kapott egy rozsdás kulcsot is. Ő volt az első, aki belépett a buli helyszínére az erdőbe. Az iskola körül hatalmas kerítés volt. Senki sem értette vagy sejtette, hogy miért de hatalmas kapu volt az erdővel szemben. Majd ott találkozok Arnoldal.  Már ha egyáltalán elszabadul a kottája,a zongorája,a gitárja,és a zenész világa mellől.

1993. 09.14

13.Fejezet

-Üdvözlöm Miss… Miss…-Habogta Rákosi tanárnő

-Johnson

-Ááá Miss Johnson! Végre megtaláltam Marosi tanárurat.

-Jó napot Miss Johnson! A nevem Marosi Zsolt, én leszek az ön rajztanára.

-Üdvözlöm, Tanár úr. Az én nevem Cassandra Johnson.

A tanárok és az új lány mellett egy csapat nevetgélő kapucnis, melegítős lányok haladtak el. Csak egy pillanatra néztek Cassandrára. Mintha nem is lenne új. Rohanás. Majd csak sietős léptek. Valaki közeledett.

-APA! Hát itt vagy!-Amanda fordult be a hosszú folyosóra. Olyan gyors volt, mint még soha. Nem akarta, hogy az apja úgy érezze mintha ő is elfelejtette volna a pincében történteket.

-Nem éppen ez a megfelelő pillanat a pincében történtek lerendezésére

-Sosincs megfelelő pillanat!-kiáltott az apjára Amanda, majd el is szaladt a szobája felé.

-Elnézést Miss Johnson. Hol is tartottunk?-fordult vissza Cassandrához a megilletődött tanár

-Még el se kezdtük Tanár úr-nevetett Cassandra

-Szóval, hamarosan megfogja kapni az egyenruhát, a tankönyveket, és a házirend egy példányát.

 -A szobám?

-Persze, a szoba.

-Már csak harmadiknak tudjuk berakni egy szobába. Elég nagy a létszám- Mosolygott Rákosi Tanárnő

-Jöjjön, velem megmutatom a szobáját

Elindult az egész „csapat” a végtelen folyosón a szobák felé. Több lány mellet is elhaladtak, de mintha szellemek lettek volna. Hiába, ez is csak egy átlagos szombati nap volt. Ilyenkor a diákok mintha nem fognának fel semmit a külvilágból. Az iskola magas színvonala megkövetelte a jó tanulmányi eredményt.

-Íme –tára ki Rákosi Tanárnő a szoba ajtaját

-Ez csodaszép!-kiáltott fel Cassandra- Soha nem láttam még ilyen szép szobát!

- jó napot, segíthetek?-Ugrott fel Kitti az ágyáról, amely tele volt magazinokkal és 3 doboz bon-bonnal

-Á, had mutassam be az egyik szoba és osztálytársadat Kittit. Kitti ő itt az új cserediák Cassandra

-Hello, Cassandra

-Szia

-Akkor mi magukra is hagyjuk a fiatalokat. Sziasztok, lányok!-húzott el mindenkit Rákosi Tanárnő

Épp ekkor hozták be Cassandra bőröndjeit.  

-Segítsek?-kérdezte Kitti

-Persze, köszi. Egyébként hol van a másik lány, akié az az ágy?

-Ja, Amanda. Ő Marosi Tanár úr lánya. Most a városban van Rolival. 

(Cassandra haja vörös,tehát ő van a képen)

Helyzetjelentés 

Hamarosan elutazom egy kis időre,(a hónap végén) ezért körülbelül másfél hétig nem nagyon tudok új fejezete(ke)t írni/posztolni. De a 13.Fejezet (remélhetőleg) hamarosan felkerül a blogba. Addig is Élményekben gazdag és kellemes nyarat kívánok mindenkinek! 

12.Fejezet

-Apa! Honnan van az a kotta?
-Amanda mind ketten tudjuk, hogy ez nem csak egy egyszerű kotta
A férfi keze remegett. A homlokáról patakzott a verejték. Izgult,semmi kétség.
-Tudod mit jelent az SZ.E monogram?
-Nem mondta meg a vezeték nevét igaz?
-Ki?
-Emili.
-Apa…Honnan…?
-Sz mint, Szabó E mint, Emili. Édesanyádnak volt egy testvére Arnold. Emlékszel mi történt mikor áramszünet volt? Arnold is oda járt ahova Roland. Egyszer,mikor elment az áram mindenkit letereltek a pincébe. Akkor még csak egyszerű okok miatt,nem akarták, hogy a fiúk egész este bulizzanak,vagy ilyesmi. Arnoldot kifelejtették és… senki se tudja, hogy mi történt de örökre eltűnt. Az utolsó dolog, ami hátra maradt egy szakadt póló és egy hangjegyes kulcstartó. Anyádtól kapta még kiskorában.  Ez is az ő kottája volt-mutatott a szakadt papírra- Volt, aki azt mondta csak megszökött lázadásból. Az iskolába ugyanis akarata ellenére kellett ott tanulnia. De szerintem nem. Azóta akármi történik mindenki megy át a másik iskolába.
-Szóval… Ezért voltak a tanárok annyira kiakadva?
-Igen ezért
-Te hol voltál?
-Én csak ellenőriztem mindent itthon.
Úgy zuhant minden Amandára, mint egy hidegzuhany. Nem tudta egyszerre megemészteni az információt. Leült.
-Akkor miért ráncigált el az a férfi és mondta azt hogy valami szörnyű vírust kaptál és nem mehetek be hozzád?
-Ha tudtad volna, hogy mit csinálok azonnal kérdőre vontál volna nem?
-Attól függ. Mit csináltál?
-Arnold után kutattam. Neked még túl korai lett volna az egész történet. Nem értetted volna meg.
-Apa! Mindenki engem kérdezgetett. Én pedig nem tudtam mást mondani, mint hogy rokonoknál vagy. Persze mindenki tudta, hogy ez nem igaz.
Csönd. Csak a madarakat lehet hallani. A folyosóról cipőkopogás hallatszik. Egyre közelebb, és közelebb.  Amanda azt várta, hogy majd elhalkul a zaj, de az megszűnt pont az ajtó előtt. Félénk kopogás,majd várakozás.
-Jöjjön!- Hívta be Amanda apja a kopogót, pontot téve a beszélgetésre.
 -Sajnálom hogy zavarom Tanár úr,de itt van az amerikai cserediák .
-Máris? Azonnal megyek.
Majd ott hagyta. Egyszerűen kiment a szobából. Mintha maga mögött akarná hagyni az ott történteket.

11.Fejezet.

-AMANDA! AMANDA!- kiabáltak hozzá ezt még Amanda is felfogta. Igaz azt már nem, hogy ki.

 Egy hideg rongyot érzett végig siklani az arcán. A szoba fényei egyre jobban kirajzolódtak. A fehér falak, a neonfények, és a körülötte forgó kék ruhás emberek. Nem kétséges hogy egy kórházban volt. Valami rémlett egy karambolról, egy sötéthajú idegenről, na meg az anyja naplójáról.

 -Magához tért!-kiáltotta izgatottan Kitti- Emberek! Felébredt!-Alig hogy ezt kimondta már rögtön Amanda nyakába ugrott

-Kisasszony! Már többször kértem, hogy fegyelmezze magát!-Rángatta le Kittit egy ápolónő az akkor még kicsit kábult Amandáról.

Pár órával később

Amandát a lányok úgy zsongták körbe a lányok, mint a méhek a mézet. Nem is az érdekelte őket hogy, hogy van, hanem az, hogy mit keresett Roli mellett. Ám ő nem tudott mit mondani. Azt még se mondhatta, hogy Roli elvitte a nagymamájához. Senkinek se mondott semmit, kivéve Kittinek. Neki tudnia kellett mindenről. Bár Amanda még nem tudta, hogy kezdjen bele a meséjébe. Nem tudta mit fog szólni, minden esetre fel akart készülni a legrosszabbra. Amanda kibámult az ablakon, de a figyelme folyton elterelődött a virágzó fákról és a zöld fűről. 

-Amanda, itt vagyunk-rázta meg Kitti a vállát

  -Hmm? Ja, oké

A már jól ismert környék átváltozott ismeretlen útvesztővé. Amely Amandának egyszer biztonságot nyújtott, most csak sötétséget és félelmet öntött magából. Amint ki tudott szállni a buszból, Amanda már futott is az iskola felé. Látni akarta az apját,de valamiért nem érzett félelmet vagy rettegést az apja állapotával kapcsolatban. Nem, csak dühöt érzett. Amint le ért a pincébe feltépte az ajtót. Az apja ott állt és egy papírlapot fogott. A papíron kotta, és írás. Ő lopta el!

(Az a bizonyos kotta)

         10.Fejezet

Amanda nem érzett mást csak összezavarodottságot. A hogy kilépett az omladozó házból, a lábai megremegtek. A szél épp csak egy ki szellőnek volt nevezhető, Amanda még is úgy érezte, hogy mindjárt elfújja. A szíve olyan hevesen vert, mint mikor az apja megmutatta az iskolát. Még a kocsiban is a kábultság hatása alatt volt. Kizárt mindent az elméjéből, a tájat, a kocsiban szóló zenét,még azt is, hogy idő közben egyre nagyobb lett a sötétség. A gondolatok cikáztak a fejében,ám hirtelen arra lett figyelmes, hogy az autó furcsán gyorsan megy. Most jött rá hogy annyira elmerült a saját kis világában,hogy nem vette észre Roli ideges és kissé rémült beszédét.

-AMANDA-Kiáltott Roli-NEM TUDOM ÍRÁNYÍTANI A KOCSIT!

A kocsi csúszkálni kezdett a meredek hegyi úton. Roli kezei közül úgy csúszott ki az irányítás, mint egy üveggolyó egy gyerek kezéből. Roli szemébe oly félelem látszott, amit Amanda már nem láthatott. Az autó neki ment egy fenyőnek. Mindketten elájultak. Amanda még az ütközés pillanatában is anyja naplóját szorongatta. Amíg ájultan feküdt Amanda álmot látott. Álmában egy réten sétált az oldalán egy arc nélküli fiúval,az ismeretlen eddig mindig félelmet keltett Amanda lelkében ám most nem félelem, hanem szerelem tombolt benne. Érezte mikor az idegen nyakába fúrta a fejét. Az újdonsült illat olyan émelyítő és nyugtató volt, hogy Amanda még így látatlanul is beleszeretett. Hirtelen a fiú közelebb húzta és megcsókolta. Egyre jobban kirajzolódott a férfi alakja. A fekete haj és a tengerkék szemek körvonala még egy kicsit homályos volt, de ismerős is Amanda számára. Az idegen nyitotta a száját mintha mondani akarna valamit ám abban a pillanatban, hogy elkezdte mondani Amanda felébredt. Már egy kórházi ágyon feküdt körülötte orvosok és Kitti. Semmit se értett csak azt, hogy meg kell tudnia ki az az idegen az álmából. 

9.Fejezet

Amanda döbbenten dőlt hátra a kanapé hideg kárpitjára. Nem hit a fülének. Olyan hihetetlennek tűnt,Kitti nem lehet a rokona. Még csak nem is hasonlítanak! Amanda szőke, Kitti barna. Egyszerűen az egész akkora képtelenség. Az apja mondta volna, ha Kittihez akár csak egy kis köze is van. Amanda gondolatai úgy cikáztak, mint a rémült nyulak egy vadászat közben.

-Amanda! Figyelsz?- durrantotta ki Roli az álom buborékot, amely Amandát „védte”

-Hm? Ja persze figyelek-próbált úgy tenni mintha hallotta volna, amiket az imént mondtak

-Amanda! Nem figyeltél!-Emili néni ugyan nem volt mérges mégis valami hallatszott a hangjában        

 -Dehogy nem!

-Oh igen? Ha így lenne, már rég anyád naplóját olvasnád!

Amanda ekkor vette észre a poros kis asztalon a kissé kopott könyv, a színei még mindig látszottak. Amanda kedvenc színeivel volt díszítve a kis könyv. Korall kék, világos zöld. Azonnal rávetette magát. Liliom és rózsa illat áradt belőle, pontosan olyan illat, mint amit akkor érzett mikor meg találta az egyetlen emléket, ami az anyja után hátra maradt,egy arany nyakláncot a végén egy szív medállal, ami az apját és őt ábrázolta. Az a nyaklánc most is a nyakában lógott. Amint kinyitotta az anyja kéz írása olyan melegséggel és szeretettel árasztotta el mintha ott ülne vele szemben és az elbűvölő mosolyával és igézően szép kék szemeivel.  Az a kevés dolog ami még egy kicsit is emlékeztette arra hogy valamikor egy rendes család tagja volt.

Kedves Naplóm!

A mai a lehető leggyönyörűbb nap, amit valaha láttam. A nap süt, rózsák illatoznak. Már az utazás küszöbén állunk. Hamarosan elutazok egy elhagyatott ám annál inkább jól menő suliba. Még most is a fülemben csengenek a szavak, amelyeket apám súgott a fülembe mikor anya kivitt a vonathoz. „Mindig maradj hű magadhoz és az elveidhez! Soha ne add fel az álmaidat!”  Ígérem, apa hű maradok és a célig nem adom fel!

-Lilla gyere, mindjárt indul a vonat-kiáltott anya kissé ingerültebben mint akarta.

Sajnos most egy picikét sietnem kell.
1993.08.28

-Arról a iskoláról beszél amibe én is járok?-nézett fel egy pillanatra Amanda

-Igen,anyád is ide járt-mosolygott szelíden

Kedves Naplóm!

Már elhagytuk Budapestet is,hamarosan ott vagyunk. Szerintem már holnap van. Kár hogy nem ismerek senkit az új helyen. Mindenki le fog nézni. Én csak ösztöndíjjal jutottam el álmaim iskolájába,és nem „apuci és anyuci” pénzével. Beigazolódott, amit gondoltam, már 00:33 van. Egyszerűen nem bírok aludni. Lehet, hogy a mellettem halkan szuszogó öreg néni, vagy az előttem horkoló férfi, esetleg a walkmanjét bömböltető körülbelül 17 éves fiatal srác zavart, de nem hiszem. Bár most érzem, amilyen gyorsan jött ez az „alvás ellenes” érzés, olyan gyorsan is szállt tova. A szempilláim ólomsúlyúak, és érzem, ha most nem fejezem be, akkor már csak alvás után tudom. 

1993.08.29 

Lezárult a közvélemény kutatás! 

Tulajdonképpen ez nem közvélemény kutatás volt hanem egy kis felmérés hogy ki mit gondol,mi történhetett főhősünk édesapjával. Nem garantálom hogy az fog  történni vele mint amire a legtöbben szavaztak (rejtélyes körülmények között eltűnt) de van rá egy kis esély... :)

8.Fejezet

A roskadozó házból penészszag áradt. Amanda furcsállta Roli tettét, de követte. Undor fogta el amint ránézett az omlatag házra. Nem értett semmit, minden olyan fura volt.

-Tudom, hülyének nézel, hogy ide hozlak az első „randin” de valakit be szeretnék mutatni

*Bemutatni valakit? Kit, a penészt?* -Sütötte el magában a viccet Amanda

Ahogy oda értek a házhoz, Roli bekopogott. Amanda lassan már azt gondolta, hogy Roli meghibbant mikor valami elkezdett motoszkálni.

-Jövök már!-hallatszott egy valószínűleg öreg hölgy hangja

Roli zaklatott volt és Amanda ugyan még nem ismerte túl jól, de arra már rájött, hogy az érzéseit Roli nem tudja eltakarni. Csikordult a zár azon az öreg ajtón, amiről Amanda nem tudta, hogy ajtó, amíg ki nem tárult. Az ajtóban egy öreg nő állt ősz hajjal és ráncos, de annál kedvesebb arccal. Barackszín ruhája kissé kopott volt, de azt sejtette, hogy még valamikor nagyon régen a varrónők olyan aprólékosan készítették el hogy szinte belevakultak az apró csipkék készítésébe. A hölgy betessékelt mindenkit és mikor Amandára nézett a szemei felragyogtak. A kunyhó kimondottan szép volt belülről. Ugyan minden bútor kissé megkopott és kifakult, de szebb, mint a ház külseje. Amanda egy selyemhuzatos kanapén ült, ami előtt egy egykor vakítóan fehér asztalka állt. A hölgy, akinek Amanda még a nevét se tudta hozta a porcelán tányérokat és egy hatalmas tálcát megrakva illatozóan finom süteményekkel, ragadós cukrokkal és 3 pohárkával, na meg a tea alapjaival, cukorral és citromlével. Roli hozta utána a teáskannát. Amandának nevetnie kellett, ahogy Rolit sütőkesztyűben látta. Az asszony leült és csak Amandát nézte. Úgy nézett rá mintha egy angyalt látna.

-Emili néni kérlek -szót Roli amint észrevette

-Olyan, mint Lilla- bámulta még mindig Amandát ezek szerint Emili néni

 -Anyát hívták Lillának-kerekedett el Amanda szeme

-Nos, igen…-Roli megakadt, a szemében nem félelem volt, hanem tanácstalanság. Próbálta takargatni, és álarcot húzni rá. De nem volt rá képes. -Emili néni a nagymamád.

-Az nem lehet! Apa azt mondta mindenkim meghalt! 

-Apád hazudott,nézd itt van egy rajz anyádról én rajzoltam róla-húzott elő egy szakadt papírt Emili néni a köténye alól.

(Igen ez ugyan az a kép mint mait Kitti ragasztott ki a szobájában...)

7.Fejezet

A madarak csicseregtek, a gondnok nyírta a füvet. Igazi tavaszi idő, ősszel. Amanda a nagykapu előtt várt Rolira. A reggel csípős volt, de napsütéses. A lányon csak egy vékony kötött kardigán és egy fehér sort, na meg egy kék félcipő. Mindenki kihasználta ezt a jó időt, a lányok sortba a fiúk, nos, a fiúkon nem látszott a hőmérséklet változása. Illetve csak annyi hogy hordtak napszemüveget. Bizony, itt ezekben az eldugott intézményekben minden más volt, mint a „való életben”. Az évszakok csak arra voltak jók, hogy az idő múlását érzékeltessék. Mindenki tudta, hogy ha az újság azt írta, hogy szeptember vagy október esetleg november akkor tuti, hogy hamarosan itt a tél. Bár akkor se kellett túl sok téli ruhát elő kapni. Amanda már épp indulni készült mikor egy meleg kéz megérintette a jobb vállát.

-Már mész is?- mosolygott Roli

-Hát, ha valaki nem képes használni azt az izét a karján, amin számok és mutatók vannak, akkor ezt érdemli.

-Te mindig ilyen tudálékos vagy?-folytatta a „szópárbajt” Roli

-Nem csak azokkal, akik nem tudják meg mondani mi a különbség az oxigén és víz között.

-Hé én jó tanuló vagyok!

-Na jó hagyjuk abba,meguntam

-Oké. Gyere velem hadd mutassak valamit.- azzal már húzta is ki az iskola udvaráról.

Természetesen Amand egy szó nélkül ment Rolival a hegyekbe (Roli már végzős volt ezért volt kocsija és jogsija). Mért is szólt volna?  A gyönyörű kilátás, vagy a megnyerő társaság miatt? Az iskolát ugyanis hatalmas hegyek zárták el a külvilágtól. Egész úton a hegyebe nem szóltak egymáshoz,végül Amanda törte meg a csendet.

-Miért viszel fel a hegyekbe?

-Mutatni akarok valamit-kacsintott rá

-Ha a szép kilátásra gondolsz azt vagy ötvenszer láttam már

-Azt gondoltam, nem én valami teljesen mást akarok mutatni

Egyre feljebb és feljebb jutottak, míg nem felértek. Amanda ugyan látta már az egész hegyet, mármint ami azt a rész illeti ahol Amanda iskolája volt a hegy ezen részén még nem volt soha. Egy valami rontotta el a képet,ahogy Amanda kiszállt azonnal észre vette a düledező kis házat. Meg is lepődött amikor Roli arra vezette.  

6.Fejezet

A hűvös levegő áthatolt Amanda csontjain, amitől úgy érezte mintha kint egy levél kupacba lenne eltemetve. Az a kotta volt az egyetlen dolog ami elvonta a figyelmét az apjáról.

Majd minden elsötétült. Hirtelen arra eszmélt fel, hogy valaki rángatja és kiabál hozzá, de már nem a szobában van. Rázta az izzadtság, és mindene ólomsúlyú volt.

-AMANDA, AMANDA!-és hirtelen egy csattanás az arcán, nem titok hogy az egyik ott tanuló fiú volt, Roland. Mindenki ismerte és mindenkinek csak "Roli az énekes" ugyanis ő volt az énekes a haverja bandájában.

-Áuuuu, már felébredtem!

-Ja, bocsi-mosolygott rá a srác 

Amanda, ahogy felnézett nem látott mást csak csoki barna fürtöket és egy pár mélykék szemet. Már többször látta, de nem nagyon foglalkozott vele. Csak egy olyan bunkónak tartotta, mint a többi ökröt. De most, hogy ott fölé hajolva kérdezgette valami megváltozott, valami teljesen más lett. Ekkor döbbent rá, hogy nem is figyelt a srác szavaira.

-Te minden lánynak ilyen sok  kérdést teszel fel?-ennyit mondott.

-Nem. Csak azoknak, akik megérdemlik-kacsintott rá.

-Hülye-lökte oldalba.

-Hé! Ez bók volt! Különben is, ha én nem vagyok, akkor te talán még mindig a szobádba fekszel ájultan- ecsetelte "hőstettét" a "megmentő"

Mindenkinek világos volt, hogy flörtölnek, természetesen csak ők nem vették észre.

-Amanda! Mi történt veled?-rohant köntösben és papucsban a valószínűleg álmából felvert Rákosi tanárnő.

-Jól vagyok tanárnő csak hát... tudja...

-Igen? Mit tudok?

-Amanda elájult-segítette ki Roli.

-Nem magát kérdeztem fiatalember, de köszönöm.

Természetesen Rákosi tanárnő elrángatta az egyik eldugott folyosóról ahova elcipelték mikor ájult volt. Nem kell mindenkinek tudnia mi történt. Amanda egész este másra sem tudott gondolni csak Rolira, ugyanis mint később megtudta a fiú üzenetet hagyott a szobájában.

(Bocsi ha Roli és Amanda találkozása nyálas lett) 

5.Fejezet

Drága Fiam!

Nagyon fáj, hogy el kell, hagyjalak, de ezt kell tennem!

Kérlek, értsd meg!

Szeretlek: SZ. E. 

-SZ. E.? Kit ismerünk, úgy hogy SZ. E?-kérdezte már vagy 20-adszorra Amanda

-Honnan tudjam? Nem rég érkeztem. Én senkit sem ismerek!-ismételte el megint Kitti.

Már vagy egy hete voltak a fiúknál, de még semmi sem történt. Zuhanyozni is csak késő este mehettek el, mert bármikor találkozhattak a leskelődő fiúkkal. Lány wc ugyan volt, de külön tusoló nem. A lányok összetartásának köszönthetően senki sem látott semmit. Mindenki a szobatársával és a mellettük lakókkal ment fürdeni. Az egyik lány fogta az ajtót a másik lány figyelte a fiúkat  a harmadik adogatta a tiszta ruhát vagy éppen a tusfürdőt és elvette a koszosat. Mikor egy lány végzet 3-szor kopogtatott az ajtón, ilyenkor, aki fogta az ajtót szépen bement és folytatódott a folyamat. De visszatérve a történetre.

*Lassan indulni kéne*-gondolta Kitti

Alig hogy ezt "gondolta" már kopogtattak is a lányok. Mindkettőjük kezébe törölköző és neszesszer volt.

-Mehetünk? -kérdezte Szilvi.

-Naná, csak szólok Amandának.

Mire Kitti visszament Amanda már eszelős arccal ült az ágyon. Gondolkozás közben mindig furcsa ábrázata volt. Másoknak erőlködés vagy esetleg kínos helyzetben ültek grimaszok az arcára, de Amandának nem. Valószínűleg régen ragadt rá. Mikor mindenki többet várt el tőle, mint amit teljesíteni tudott. Ha egyszer vagy esetleg  kétszer valamelyik dolgozata nem lett fényes és néha napján beszélgetett egy oda tévedő vele egykorúval akkor mindenki a szemére vettette, hogy rontott.

Amire a legjobban emlékezett az az volt, hogy még régen kisebb korában lement a pince felé. Már majdnem kinyitotta, de jött az apja és elrángatta, mondván "nem gyereknek való dolgok vannak ott!". Persze hogy még jobban érdekelte Amandát a dolog, de soha többé nem tudott lejutni.

*De most más lesz*-Ezt Amanda is tudta jól (azok után, ami az apjával történt...)

-Amanda! Gyere, mi jövünk a tusolásba- rázta fel Kitti.

-Hmm? Ja, oké megyek.

Már vagy egy órája nem volt senki Amanda szobájában, kulcsra is volt zárva. Ám mikor visszaértek a szobába mintha bomba csapott volna. Minden szekrény, fiók és táska széttúrva, de nem rabló volt, mert csak egy valami hiányzott. A kotta. Amanda úgy érezte mintha egy jó erős kéz a szívét markolná, mert, tudta köze van a levélhez.

4.Fejezet

A sok trendi sporttáska és divatos mintákkal ellátott, márkás melegítő közt a köd úgy járt, mint valami régi ismerős. A szél is összefújta a 10.000-20.000Ft-os frizurákat, az eső és a leeső csapadék pedig még a legszuperebb vízálló sminket is elmosta. Mindenki olyan csendben, és olyan renden ment mintha a gardróbjuk múlna rajta.

-Nyugalom lányok mindjárt ott vagyunk!-hallatszott a távolból a tanárnő hangja.

-Szerintetek hova megyünk?-fordult hátra Kittihez és Amandához Lola.

-Fogalmam sincs ilyen még nem fordult elő a suliba-válaszolt Amanda.

-Asszem megérkeztünk-meredt előre Kitti.

Ami 10 perce még egy hatalmas hegynek tűnt, most kirajzolódva egyértelműen egy hatalmas épület volt. Amanda egy zászlót is látott lobogni az egyik ablakban, de nem tudta kivenni, hogy mi van rajta.

-Jól van lányok! Most még nagyobb rendben és még nagyobb csöndben kell lennetek nehogy, felébresszétek a fiúkat!

-Fiúkat? Milyen fiúkat?-kérdezte egyszerre Amanda és Kitti.

-Hát az iskolában tanuló fiúkat!-kacsintott hátra Lola.

Ekkor értette meg Amanda is.

-Ez a testvériskolánk!-kiáltott fel

-Igen Amanda ez a testvér iskolánk-szólt hátra Rákosi tanárnő.

Mint minden valamire való iskolának, ennek az iskolának is van "testvére".Ebben az esetben ez pont az ellentéte volt a gimnáziumnak, ide fiúk jártak, de nekik nem kellett egyenruha, mint a lányoknak. Bár az épület hasonló volt kívül-belül, a tanítás és a szabályok jóval különbözőek. Ahogy megérkeztek a lámpák minden egyes szobába felkapcsolódtak.

*Tehát már előre szóltak, hogy jövünk. Hmm, furcsa...*-gondolta Amanda

Minden fiú füttyögve és tapsolva üdvözölte a lányokat, akik persze ennek még örültek is. Néhány fiú még oda is jött és flörtölt, vagy épp csak úgy magától oda adta a telefonszámát és e-mail címét. Amandával az első variációból 3 az utóbbiból 4 eset fordult elő.

*Mikor is volt nekem normális életem?*-nevetett magában Amanda

Ám sajnos a nevetés elvonta a figyelmét, ezért megbotlott valamiben. Természetesen csupa sár lett, de mivel a sor végén ment senki nem vette észre Kittin kívül. Őt se Amanda érdekelte, hanem az, amiben megbotlott.

Egy régi szakadt kotta volt. A hátulján írás.

  

3.Fejezet

A sötétség mindent ellepett. A lányok ijedtségét még az is fokozta, hogy épp vihar tombolt. A villámlás néha egy egészen rövid időre megvilágította a folyosót és a szobákat. Mindenki sikoltozva, és pizsiben vagy épp törölközőbe becsavarva rohant ki. Senki sem tudta mi történt. A rémület eluralkodott mindenkin, a nevelők azonnal rohantak is fel a nagy lármára (ezek szerint náluk volt áram). Mintha a tanárok tudtak volna valamit, mindenkit beküldtek, hogy vegyen fel vastag ruhát.10 perc múlva minden lány ott toporgott a lépcső előtt szép kettes sorban.

-Rendben lányok, most akármi is történik, ne essetek pánikba, ha azt csináljátok, amit én mondok, semmi baj sem lehet-állt meg a sor elején Rákosi tanárnő.

Bár Amanda már 12 éve él itt, ilyen még sosem fordult elő. Az iskola maga volt a 21. század csúcs technológiájának széles tárháza. Minden a lehető legjobb volt, digitális táblák, biztonsági zár, kamrák, pótgenerátor, stb... minden, ami kell.

Már vagy egy jó 15 perce követték a tanárnőt, de csak egyre sötétebb lett. Úgy tűnt az épületből soha nem jutnak ki. Egyszer csak megállt a csoport, mindenki elnémult. A hatalmas sötétséget hirtelen piros fények ezrei világították meg. Senki sem értette, hogy hol vannak vagy mi ez a fény. Abban a pillanatban bekapcsolt a generátor és hirtelen világos lett. Már majdnem a bejárati kapunál voltak.

-Lányok! A szobátokba gyorsan! Mindenki szedjen össze a lehető leggyorsabban mindent, ami kell neki 10 napi élethez! Gyorsan, gyorsan!!!-kiáltott a tanárnő. Magában csak reménykedett, hogy addig világos marad az épületben.

A lányok egy emberként kezdtek el futni a szobájuk felé. Bár nem történt semmi különös az még a lányokat is megrémisztette, hogy össze kell pakolni 10 napra. Hova megyünk! Mi történt? Mi ez az áramszünet? Amanada szívét is nyomták a kérdések, és érezte ez összefügg a viharral és Kitti érkezésével is. Az épület, és a mellette lévő erdő, na meg a rét ködbe burkolózott mintha el akarná rejteni magát az emberek szeme elől,esetleg védekezni akarna. Amanda mindig is úgy érezte,az épületnek, sőt az egész helynek lelke van.

2.Fejezet

A vihar már javában tombolt mikorra Amanda vissza ért a szobába. Kitti azonnal felpattant így az éppen kezében lévő magazin  a földön landolt.

-Fáradt vagyok, alszom.

Csak ennyit mondott Amanda. Igaz még nem ismerte túl régóta de Kitti látta, hogy valami nincs rendben. Az arca holt sápadt volt, szemei csillogtak.

*Biztos beteg* -gondolta Kitti

-Amanda, minden oké?-nézte fürkészve.

-Hm? Ja, persze minden rendben –erőltetett mosolyt az arcára Amanda .- csak fáradt vagyok

-Hát, te tudod.

Kitti itt törődött bele abba, ha baja van Amandának, majd ha akarja elmondja.

-Én is eléggé kifáradtam.

Ez volt az utolsó mondat ami elhangzott Kitti szájából.

Másnap reggel 7 óra

Amilyen csöndesek az éjszakák olyan hangosak a nappalok. Nevetés, veszekedés, pletykálás, felvágás, rivalizálás, minden, ami egy lány életébe bele tartozik. Mindenki jól érezte magát, kivéve Amanda. Ahogy a hófehér kövön végig sétált úgy érezte mindenki őt nézi, csak azt nem értette miért. Mindenki furcsán viselkedett vele, mindenki furcsán nézte, és nem tudta miért egészen a rajzóráig. Minden lány őrjöngve várta a rajzot, mert az óra nagy része azzal ment el, hogy megbeszélték a tanár úrral a mindennapos dolgokat. A tanár (Amanda apja) nem jelent meg az órán, helyette egy másik tanár jött be azzal az indokkal, hogy a "tanár úr nem érzi jól magát, ne kérdezősködjenek".Az óra végén mindenki oda rohant Amanda padjához.

-Mi történt apukáddal?- kérdezte egy lány

-Talán beteg? - érdeklődött valaki más is, bár a tömegben nehéz volt kivenni, hogy ki.

-Semmi baja apának, csak.. meglátogatja egy rokonunkat - húzta ki magát a válaszok alól Amanda.

Persze ez csak amolyan 2 perce kigondolt válasz volt. Mindenki tudta, hogy Amandának az egyetlen élő rokona a 98 éves nénikéje egy elmegyógyintézetben, akit az apja nem látogat, mert csak a feleségére emlékezteti. Mi lehet vele? Mindenkit ez foglalkoztatott. Ez a pletyka vette át a szakácsnő és az igazgatóhelyettes viszonyának a helyét. Mindenki kérdésekkel bombázta Amandát. Ám a lány csak az új legjobb barátnőjének nyílt meg, Kittinek.

-Apu igazából nem... - és egy nagy sóhajjal el akarta mondta az egész történetet-rokonokhoz ment, hanem... - és ekkor minden elsötétült Amanda nem látott mást csak a holdfényt, ami az ablakon szűrődött be.

 

1.Fejezet

A sűrű köd mindent ellepett. Nem látszottak se a szövetkabátba és sálakba burkolózó tanárok, se a rakott szoknyás bőrdzsekis lányok. A szél süvítése elnyomta a lányok pletykálkodását a szakácsnő és az igazgatóhelyettes viszonyáról. Vihar készülődött efelől senkinek nem volt kétsége, ám mindenki azt hitte csak egy szokásos 1-2 napos eső lesz semmi több. De valami most más volt és ezt Amanda is tudta. Már úgy ismerte az egész birtokot, mint a saját tenyerét. Az iskola mögötti rétet, és az egész iskolát körülölelő erdőt is. Nem volt számára már az épület sem az a nagy labirintus, aminek ide érkezésekor képzelte.2 éves lehetett, mikor először meglátta a kissé kopott épületet. Rögtön azt képzelte, hogy egy régi királynő vagy hercegnő kastélya volt valamikor. Ő volt az ott tanuló lányok örökös kedvence,mármint amíg kicsi volt. Amint nagyobb lett hirtelen átváltozott a megértő barátnőre, ő vigasztalta a lányokat mikor közölték velük az egyenruha kötelező hordását, valamint, hogy sminket is csak natúr színekben viselhetnek. Az egyenruha azért volt kötelező, mert ez egy igazi elit iskola volt. Ide csak az új gazdag apuci és anyuci pici lányai járhattak ugyanis a tandíj egy félévre egy kész vagyon volt. Miközben Amanda ezen gondolkozott egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valaki figyeli. Ezt mindig megérezte. Hátrafordult és egy lány árnyékát látta a hintaszéke mögött.

-Te ki vagy, és hogy jöttél be a szobámba?-kérdezte felébredve az átmeneti kómájából 

-Én Kitti vagyok, és a kulcsommal.

-Kulcsoddal?  De hát te nem az új cserediák vagy?  Honnan van neked kulcsod az ÉN szobámhoz?

-Én vagyok az új szobatársad úgy…

-MI?

-Jól hallottad, de miért vagy így meglepve? Minden lány kap szobatársat.

-De,én... mindegy. Oké akkor kezdjük előröl. A nevem Amanda és a tiéd Kitti, ez eddig megvan.

-Ez nekem is.

Majd a két lány egymásra meredt egy pillanatig aztán egyszerre tört ki belőlük a nevetés.

Már javában tartott az ismerkedés,  mikor egy ballonkabátos férfi rontott be a szobába.

-Segíthetek?-kérdezte meglepetten Amanda.

-Marosi Amanda?-zihálta a férfi

-Igen, én vagyok. Miért?

-Azonnal velem kell jönnöd, nagyon fontos!-és azzal ki is ráncigálta a szobából a meglepett lányt.

Kitti addig jobb dolog híján elkezdte díszíteni a szobának azt a felét ahol az ő ágya volt. Miután megágyazott a falra posztert és egy színes lampionfüzért rakott. Kitett a polcra egy-két képet a családjáról. Végezetül az egyetlen emlékét az édesanyjáról, egy rajzot, amit Kitti édesapja készített természetesen az édesanyjáról.

A történet egy lánygimnáziumban kezdődik, és egy a kezdetek óta ott élő lány Amanda életét meséli el. Kicsi kora óta az iskolát tudja otthonának. Az apja ott tanít rajztanárként és természetesen Amanda is oda fog járni, amint elég idős lesz. Ám a zavartalan éveit megzavarja néhány eléggé furcsa esemény. Ki az új titokzatos külföldi cserediák? Miért van lezárva a pince? Miért zárják be az iskola kapuit sötétedés után? A lány erre keresi a választ akár egyedül, akár a barátai segítségével. A végén persze minden titokra fény derül, ám Amanda rájön nem mindenki olyan megbízható, mint amilyenek látszik....