11.Fejezet.

-AMANDA! AMANDA!- kiabáltak hozzá ezt még Amanda is felfogta. Igaz azt már nem, hogy ki.

 Egy hideg rongyot érzett végig siklani az arcán. A szoba fényei egyre jobban kirajzolódtak. A fehér falak, a neonfények, és a körülötte forgó kék ruhás emberek. Nem kétséges hogy egy kórházban volt. Valami rémlett egy karambolról, egy sötéthajú idegenről, na meg az anyja naplójáról.

 -Magához tért!-kiáltotta izgatottan Kitti- Emberek! Felébredt!-Alig hogy ezt kimondta már rögtön Amanda nyakába ugrott

-Kisasszony! Már többször kértem, hogy fegyelmezze magát!-Rángatta le Kittit egy ápolónő az akkor még kicsit kábult Amandáról.

Pár órával később

Amandát a lányok úgy zsongták körbe a lányok, mint a méhek a mézet. Nem is az érdekelte őket hogy, hogy van, hanem az, hogy mit keresett Roli mellett. Ám ő nem tudott mit mondani. Azt még se mondhatta, hogy Roli elvitte a nagymamájához. Senkinek se mondott semmit, kivéve Kittinek. Neki tudnia kellett mindenről. Bár Amanda még nem tudta, hogy kezdjen bele a meséjébe. Nem tudta mit fog szólni, minden esetre fel akart készülni a legrosszabbra. Amanda kibámult az ablakon, de a figyelme folyton elterelődött a virágzó fákról és a zöld fűről. 

-Amanda, itt vagyunk-rázta meg Kitti a vállát

  -Hmm? Ja, oké

A már jól ismert környék átváltozott ismeretlen útvesztővé. Amely Amandának egyszer biztonságot nyújtott, most csak sötétséget és félelmet öntött magából. Amint ki tudott szállni a buszból, Amanda már futott is az iskola felé. Látni akarta az apját,de valamiért nem érzett félelmet vagy rettegést az apja állapotával kapcsolatban. Nem, csak dühöt érzett. Amint le ért a pincébe feltépte az ajtót. Az apja ott állt és egy papírlapot fogott. A papíron kotta, és írás. Ő lopta el!

(Az a bizonyos kotta)